Dr. Gulyás Krisztián

Életút, háttér, válaszok a miértre.

"A legjobbnak lenni ügyvédként is lehet nem csak az élsportban. Ne tartozz azok közé, akikkel bármit csak úgy meg lehet tenni. Ezt próbálom sokszor sulykolni az ügyfeleimnek is. Persze azért a normál kereteken belül..."

Életemben több kitérőt is tettem. Mivel nem voltam túl jó gyerek és nem tanultam túl jól ezért 2 általános iskolából is kirúgtak. Ebből adódóan az általános iskola elvégzése után csak szakmunkás iskolába vettek fel, így lettem asztalos szakmunkás. Ez után mentem esti gimnáziumba is így szereztem meg az érettségit 21 évesen. Ezt követően állatorvos akartam lenni, de belekóstolván a szakmába rájöttem ez nem olyan, mint ahogyan én azt elképzeltem. Ezek után azonban egyértelműen ügyvéd akartam lenni. A ranglétrát tehát végigjártam. Nem tudom máig sem megmondani az okát, de határozottan tudom, hogy csak ezt akarom csinálni. Kicsit olyan, mint amikor meg kellene mondani egy lánynak, hogy miért szereted és te nem tudod összefoglalni, szavakba önteni, de tudod és érzed, hogy szereted. Na így vagyok én is az ügyvédkedéssel.

Adok is valamit az ügyfélnek a pénzéért. A legjobb tudásom szerint látom el az ügyet, az a célom, hogy az ügyfél a lehető legelégedettebb legyen. Ekkor leszek én is elégedett. Szerintem azzal, hogy nem egyből nagyon fiatalon kerültem a jogi egyetemre, hanem előtte még bejártam ezt azt, egy elég nagy élettapasztalatra tettem szert, ami szerintem sokszor segíti a munkámat. Az ügyvédkedés ugyanis sokkal több a jogszabályok puszta ismereténél, megtanulásánál. Ezekre ugyanis bárki képes. A különbség az, hogy azokat jól kell tudni használni, úgy hogy elérjük a célunkat. Ez már nem tanulható az egyetemen. Képes vagyok felmérni, ha egy ügy meghaladja a képességeimet és ez nagyon fontos. Ahhoz, hogy ügyvédként dolgozhassak a fent írtak alapján nagyon nagy kitartásra volt szükség. Ezt szintén hasznosítani tudom.

 

Hobbym egyértelműen az autóversenyzés. Mióta az eszemet tudom érdekel és nagyon sokáig versenyeztem is. Ezzel függ össze a motorozás is. De mindemellett nagy állatbarát is vagyok, imádom a kutyákat. Szeretem a gasztronómiát, a jó borokat, a finom ételeket. Szeretem a művészetet. Mondhatnám azt is, hogy ezekből adódóan az élet élvezete a hobbim.

Mivel a nagyszüleim neveltek fel, így sok minden maradt bennem, ami akkor volt "divat" amikor ők fiatalok voltak. Gondolok itt elsősorban a "régi etikettre". Ez mára már szinte teljesen eltűnt az emberekből. Én nekem viszont fontosak ezek a dolgok.